Szabó-Fedor Mariann vagyok, health coach, volt marketing vezető, feleség és egy csodálatos kisfiú édesanyja.
A Külkereskedelmi Főiskolán végeztem közgazdászként, az utolsó féléves gyakorlatomat Padovában töltöttem Olaszországban. Miután hazatértem, beszippantott a reklámügynökségi világ, majd váltottam a megrendelői oldalra, és 11 évig dolgoztam marketing szakemberként, az utolsó 6 évben vezetői pozícióban.
Ekkor indult el bennem az átalakulás. A személyes motivációm a szakmai feladatok helyett egyre inkább az emberekre terjedt ki. Megváltozott a prioritás is: elsősorban a munkatársak jólléte foglalkoztatott, ezen keresztül láttam a megfelelő teljesítményt is, és ez be is igazolódott. Ha lelkesíteni tudtam a csapatomat, a munka és az eredmények szinte maguktól jöttek. Ekkor még nem kristályosodott ki, hogy pályát fogok módosítani, de a kifelé kacsintgatás már megkezdődött.
Mindeközben az egészséges táplálkozás és a zero waste szemlélet is egyre erősebben beépült a mindennapjaimba, a sport, a tánc gyerekkorom óta elkísért, valamint egyéni business coaching és pszichoterápiás folyamatok is segítették a személyiségem fejlődését.
A váltást végül az anyává válás küzdelmes folyamata hozta el (veszélyeztetett terhesség, koraszülés, súlyos gerincsérv). A saját élettapasztalataim vittek el a Health Coach képzéshez, hiszen minden ponton kapcsolódni tudtam az általuk képviselt értékekhez.
Az az elsődleges célom, hogy segítsek másoknak megtenni az első kis lépéseket a változás útján egy egészségesebb jövő felé. Hiszek benne, hogy mi is felelősek vagyunk az egészségünk alakításában, és tehetünk azért, hogy jobban legyünk, hogy megelőzzük a testi-lelki betegségeket és élhetünk egy hosszútávon fenntartható jóllétben nap mint nap.
Itt tekinthető meg Fedor Mariann személyes weboldala.
Karrier
2023- | Health Coach |
2020- | Marketing tanácsadó |
2020-2019 | Chief Marketing Officer – Cycle |
2019-2018 | Marketing Strategy Consultant – Isec Wealth Management |
2019-2009 | Head of Marketing – Cofidis |
2009-2008 | Account Manager – Café Communications Reklámügynökség |
2008-2006 | Account Assistant – Relatív Reklámügynökség |
Képzések
2023 | Health Coach, Freestyle Consulting Kft. |
2017-2015 | Business Coaching (2 saját folyamat) |
2011 | BGF-Külkereskedelmi Főiskola, Marketing szak (MA) |
2006 | BGF-Külkereskedelmi Főiskola, Okleveles közgazdász, Külgazdasági szak (BSc) |